Fekszem az ágyon és már megint rá gondolok... Vajon mit csinál most? Este 10 óra van, lehet hogy már alszik. Mindig is szeretett korán lefeküdni, nem úgy mint én. Az is lehet, hogy TV-t néz, vagy csak fekszik az ágyában és gondolkodik mint én... Lehet. Milyen szép is lenne ha ő is rólam álmodozna! De ő vagy épp a bandára gondol, vagy a teendőit rendezgeti magában, hogy mit fog majd holnap csinálni meg hasonlók. Bill egy nagyon céltudatos fiú, csodálom ezért - miközben én, a testvére, egy szétszórt és feledékeny ember vagyok. Érdekes, hogy milyen sok eltérés lehet két egypetéjű iker között. Azonban az érzelmek terén sok a hasonlóság, csak én ezt nem mutatom ki. Ő mindig is egy naiv, romantikus típus volt, én pedig mindig egy macsó, csajozós srácnak mutattam magam... De belül ugyanolyan hősszerelmes voltam mint Bill. Méghozzá már kiskorom óta szerelmes vagyok valakibe, aki nem is tud róla, és nem is szeretném ha tudna, mert akkor minden elromlana. Ha megtudná mit érzek iránta akkor örökké megutálna, és soha többet nem látnám. Ez a valaki pedig Bill. Az én ikrem. A másik felem. Életem értelme. Nélküle már rég abbahagytam volna az egész TH-t, belefáradtam az egészbe, de ő még mindig szeretné csinálni én pedig nem tehetem meg vele azt, hogy ezt elveszem tőle. Mindig is a Tokio Hotel volt a nagy álma. A gondolatmenetemből a szobám ajtajának nyikorgása ébresztett fel.
- Bejöhetek? Vagy alszol? - kérdezte halkan Bill. Vajon mit kereshet itt? Felültem az ágyban és láttam hogy csak egy szűk alsógatya és egy kinyúlt póló van rajta. Ez az alvós szerkója. Én is hasonló cuccban szoktam lefeküdni, csak rajtam rendes boxer van.
- Gyere nyugodtan, csak gondolkoztam. - mosolyogtam Billre.
- Nem bírtam aludni. Tudod kint nagy a vihar... - nézett rám.
- Még mindig félsz a vihartól? Azt hittem már kinőtted. - mondtam neki, miközben ő leült mellém.
- Én nem félek csak... - kezdte, de nem bírta befejezni mert dörgött egy nagyot az ég, ő pedig ijedtében felsikoltott.
- Ááá, nem félsz. -csóváltam a fejem. - Na gyere ide! - emeltem fel a takarómat. Ő bebújt alá, aztán pedig lefeküdt. Én is lefeküdtem vele szemben. Nagyon közel jött hozzám, és odabújt a mellkasomhoz. Istenem, milyen jó érzés is ez! Legutóbb 13 éves korunkban feküdtünk így, amikor az a nagy vihar volt. Azóta se volt akkora, ez a mostani viszont szokatlanul erős.
- Ölelj át! - nézett rám Bill nagy szemekkel. Átöleltem az egyik kezemmel, aztán szorosan magamhoz szorítottam. Bill engedelmesen bújt hozzám, mint egy cica. Minden dörgésnél kicsit megrázkódott.
- Csss. Ne félj, itt vagyok. - mondtam, mire még jobban magához húzott - ha ez egyáltalán lehetséges, mivel már így is nagyon közel volt hozzám. Ez Billnek csak egy sima testvéri meghitt pillanatot jelentett, de nekem sokkal több volt. Nem egy sima testvéri gesztus, hiszen más testvérnek egy ölelésnél az jut eszébe hogy egy családtagot ölel, és nem szerelemből öleli meg, de nálam ez nem így van. Istenien éreztem magam Billel, legszívesebben megcsókoltam volna de tudtam hogy nem lehet. Abszurd és beteges dolog lenne Bill számára. Viszont azt nem bírtam megállni hogy ne pusziljam meg a feje búbját. Bill furán nézett rám egy picit, de aztán megint szorosan hozzám bújt mert jött még egy nagy villámlás.
- Nyugodtan aludj itt Bill, nem zavar. - mondtam remegő hangon. Remélem nem hallotta meg a hangomon, hogy mennyire izgulok már csak az együtt alvás gondolatára is.
- Nem akarlak zavarni... - suttogta Bill.
- Jaj Bill, a tesóm vagy, sohasem zavarsz engem. - suttogtam én is.
- Rendben. Köszi Tom. Nagyon jó testvér vagy tudod? - adott egy puszit az arcomra amitől kezdtem elveszteni az önkontrollomat, de aztán sikerült fékeznem magam.
- Jó éjt, szép álmokat. - bújt hozzám szorosan majd lecsukta a szemeit.
- Jó éjt Bill, szép álmokat. - suttogtam. Nemsokára hallottam ahogy szuszog. A vihar kezdett elcsitulni, Bill pedig elaludt a karjaim között. "Nagyon jó testvér vagy..." - hallottam a fejemben Bill szavait. Ha tudná, hogy miért vagyok ilyen jó iker... Bill mindig is természetesnek vette, hogy ilyen szoros kapcsolatunk van köztünk. Nem zavarta ha adtam neki egy jóéjt puszit, vagy ha megöleltem. Azt hitte azért van, mert szeretem mint testvért. Pedig én nem csak úgy szeretem mint testvért. Addig gondolkodtam ezen, míg végül el nem aludtam.
- Tom! - hallottam egy kiabálást az éjszaka közepén.
- Tom ments meg! Bántani akar! Segíts! - kiabálta Bill az ágyban fekve. Biztos rosszat álmodik. A vihar miatt lehet.
- Bill... Bill kelj fel, csak egy rossz álom volt. - rázogattam meg kicsit. Erre felült az ágyban és zihálni kezdett.
- Jaj Tom, ne tudd meg mit álmodtam! - borult a nyakamba még az álom hatása alatt. - Egy ember követett az utcán aztán kést rántott és meg akart ölni. De Te ott voltál és megmentettél az utolsó pillanatban. - mondta könnyezve. Átöleltem a rémült Billt.
- Nincs semmi baj, nincs itt senki csak mi ketten, meg Suzy a kosarában. De most hogy meghallotta hogy kiabáltál, már itt is van. Nézd! - mutattam a farkát csóváló ebre az ágy előtt. Bill halkan kuncogni kezdett. Megtörölte a szemeit majd felhívta a kutyust az ágyra. Kicsit játszottunk vele meg simogattuk aztán leküldtük az ágyról és megpróbáltunk visszaaludni. Megfordultam, Bill pedig bebújt a hátamhoz. Jó éjszakát kívántunk aztán elaludtunk. Reggel Bill mocorgására keltem. Feléfordultam, és láttam hogy a hátán fekszik, a takaró félig lelóg róla. Este úgy látszik magamra húztam a takarót. Betakargattam, majd csak néztem őt. Olyan gyönyörű volt még smink nélkül is! Imádom mikor reggel van és ilyen kis szétszórt, kócos a feje. Nem bírtam ki, adtam egy apró puszit a szájára. Picit megmozdult de nem kelt fel rá. Még szerencse... Istenem mit csináltam már megint! Nem bírtam uralkodni magamon. Ilyennek nem szabad megtörténnie mégegyszer, mi lett volna ha felébred rá? Én totál hülye vagyok! Uralkodnom kell magamon! Éreztem ahogy Bill felém fordul, majd a keze a mellkasomba ütközik és erre felkel.
- Jó reggelt Tom. Mióta vagy fent? - nézett rám érdeklődve.
- Hát csak most keltem fel egy perce, és nem volt szívem felkelteni Téged. - mondtam szégyenlősen.
- Nyugodtan felkelthettél volna. - mosolygott rám biztatóan. - Na én kelek, csinálok valami finomat. Neked is kell? - kérdezte.
- Aha, kérek szépen. - mosolyogtam. Felöltöztünk és elindultunk a konyhába.
- Mit kívánsz? - kérdezte Bill.
- Mondjuk főtt tojást meg vajas pirítóst. Az neked is jó lesz? - kérdeztem.
- Persze. - mondta és már vette is elő a vajat és a tojást.
- A pirítóst majd én megcsinálom. - ajánlottam fel és már vettem is elő a kenyeret.
- Oh, köszi Tom. - gyújtotta be a gázt a tűzhelynél. Hamar készen lettünk. Megreggeliztünk, aztán csörgött Bill telója.
- Haló! - szólt bele, miközben épp lenyelte az utolsó falatot.
- Szia! David vagyok. Csak szólni szeretnék, hogy megbeszélésem lesz szóval a mai próba elmarad. De ne örülj neki nagyon, ezért holnap egy órával tovább fogunk próbálni! Ja és ezt mond meg a másik Kaulitznak is. Szia. - hadarta el egy szuszra majd lerakta .Bill kinyomta a telefont és lerakta az asztalra.
- David volt. Azt mondta elmarad a mai próba, de holnap emiatt egy órával tovább maradunk bent. - közölte velem Bill az információkat.
- Jaj ez nem fair! - csattantam ki.
- Nem baj, gondolj arra, hogy legalább van egy szabadnapunk. Nem megyünk el valahova? A Humanoid City turné óta nem voltam veled sehol. Már hiányoznak a programok. - mosolyodott el. Hát igen. Billel minden héten egyszer elmegyünk valamerre. Ezek a programok mindig jó kikapcsolódást nyújtanak számunkra, és jó móka is egyben. Nekem pedig mindig olyan mint egy randi, mindig mindent tökéletesen akarok csinálni Billnek. Még jó hogy vége a HC turnénak, sehova nem tudtunk elmenni alatta.
- És hova menjünk? Mozi? - kérdeztem.
- Nem, az már unalmas. Most úgy is jó idő van, mi lenne ha elmennénk az aquaparkba? Kibéreljük egy napra az egészet, na mit szólsz? - lelkesedett be az ötlettől Bill.
- Nekem jó. Nem rossz ötlet. - mosolyogtam rá.
